A modern és későmodern dráma
- a modern dráma: a XIX. sz. utolsó harmadában és a XX. sz. elején jelentkezett az irodalomban. A drámai műnem átalakulása már a romantikában megkezdődött. A romantika a művészi megismerés kitüntetett helyére emelte a történetfilozófiai és a létfilozófiai kérdéseket, melyek tartalmai drámai költeményekben formálódtak meg. Ibsen, Csehov.
|
A modernség előtti dráma |
Szempontok |
A modern dráma |
|
A drámai történet legtöbbször valószerűnek tűnik. |
Drámavilág és valóság |
Részben megmarad a valószerűség, de egyre nagyobb szerepet kap a groteszt és az abszurd történet. |
|
A viszonyváltást leggyakrabban konfliktus szabja meg. |
Drámai viszonyváltás |
Nagyobb teret kap a középpontosság, továbbá a kétszintűség. Egy drámán belül keveredve is megjelenhetnek konfliktusos, középpontos és/vagy kétszintes elemek. |
|
Szervezik a drámai cselekményt. A drámai tettek között rendszerint oksági kapcsolat van. |
Drámai akciók |
Szerepük visszaszorul, helyette a gondolati, filozófiai, eszmei tartalmak erősödnek fel. A dráma intellektualizálódik. Megjelenik az oksági kapcsolatok felbomlása. |
|
A befogadó közeg értékrendjének nagyjából megfelelő, egységes és egyértelmű. |
Értékrend |
Bizonytalanná és relatívvá válik. Minden szubjektívvá válik. |
|
Szükségszerűen tettekben megnyilvánuló összecsapásba torkollik. |
Konfliktus |
Gyakran a személyes tudatban jön létre, lélektani meghatározottságú. Ha személyek közti, akkor is lehetséges a konfliktusokkal való együttélés (megalkuvás, kompromisszum). |
|
Céljait akár az élete árán is megvalósítja, tette a közösség szempontjából is jelentős. A drámai jellemek elkülönültek, jól körülhatárolhatók. |
Hős |
Hétköznapi emberek, gyakran eszméket képviselő allegorizált alakok, képmások. Tetteik már nem képesek egy nagyobb közösség életére is kihatni. A drámai jellemek elkülönültsége megszűnhet, a tulajdonságok egymásba játszhatnak. |
|
Az antik hagyományokat követő drámákban tiszta esztétikai minőségben jelenik meg. Ugyanakkor pl. a shakespeare-i drámában a kevertség is megfigyelhető. |
Tragikum és komikum |
Felerősödnek az értékkeveredést vagy értékzavart hordozó esztétikai minőségek: a tragikomikus, az ironikus, a groteszt vagy az abszurd. |
|
A cselekményt a szereplők jelen idejű párbeszédjei alakítják. |
Idő |
A drámai cselekmény jelen idejű eseményei, történései gyakran a múlt történéseivel kölcsönhatásban válnak értelmezhetővé vagy épp a szereplők jelenből való elvágyódása teremt új idődimenziót. |
|
A XIX. századig verses retorizáltság vagy költői dialógusok jellemzik, majd a próza kiszorítja a verses formákat, a stílus egyre inkább közelít a köznapihoz. |
Drámai nyelv |
Az ékesszólás ellenében kialakuló próza egyfajta antiköltészet, amelyben az elhallgatások, az egymás mellett elbeszélő dialógusok, a hiány és a befejezetlenség kap fontos szerepet. |
|
A drámai mű már írói szándékában előadásra szánt. |
Megjelenítés |
A dráma mint írott szöveg és a színdarab mint előadott dráma külön létformában él. A megjelenítés, a rendezői felfogás új és új értelmezéseket nyer. |
|
Nagyjából egységes, „közös érzéket” tesz lehetővé az értelmezésben. |
Befogadás/jelentésteremtés |
Szubjektivizálódik, az egyéni értelmezés lehetősége nő. |
|
A romantikáig őrzi klasszikus jellemzőit. |
Műnem |
Megjelenik a műnemek, esetenként művészi ágak keveredése. A drámai epikai, lírai jellemzőket is mutathat. |
- Makszim Gorkij (1868-1936): Éjjeli menedékhely
- „Na dnye” a mélyben à emberi létezés egyfajta szintje
- állandó jelen, céljaik nincsenek, mindenfajta cselekvés értelmetlen
- kétszintes dráma
- Bertolt Brecht (1898-1956): - epikus színház: elbeszélő, a nézőt a drámajáték szemlélőjévé teszi. Azaz arra készteti, hogy azonosulás helyett távolságtartó legyen, elidegenedjen a színpadon zajló történésektől, és azokat mintegy külső szemlélőként értelmezze. Beleélésről lemondunk à szemlélet tárgyát olyannak látjuk, mint amilyen.
- V-Effekt (német Verfremdung ’elidegenítés’): ismert történet, narrátor, dalbetét, feliratok, képek, zenei effektusok alkalmazása
- cél: nevelés és megértés
- Kurázsi mama és gyermekei (1939)
- tézisdráma: célja a drámaíró szándéka szerint is valamely politikai, erkölcsi vagy társadalmi tétel, állítás bizonyítása, a befogadó meggyőzése annak igazságáról. Ezért a tézisdrámában fontos szerepet kap a tanító szándék. (itt: a háborúban minden emberi érték pusztulásra van ítélve)
- Friedrich Dürrenmatt (1921-1990): - modern paraboladráma: a korproblémák ábrázolásának szemléletes, érzékletes eszköze. Nem törekszik valós életjelenségek bemutatására, elidegenít és allegorizál. A drámai történet alapját gyakran meríti ismert történetekből, például az emberiség közös mítoszkincséből.
- A fizikusok: tudósok és a társadalom erkölcsi felelősségének problémája, „A fizika tartalmi kérdése a fizikusok ügye. A fizika hatása: mindnyájunk ügye.” A tudományos megismerés eredménye veszélyeztetik az egész civilizáció létét. Főszereplő: Möbius.
- Arthur Miller (1915-2005)
- Az ügynök halála (1914), flashback, főszereplő: Willy Loman
- Samuel Beckett (1906-1989): - abszurd dráma: a második világháború után kibontakozó abszurd iordalom legnagyobb hatású műfaja. Világképét a lét teljes értelmezhetetlenségének és céltalanságának érzése hatja át. Alapja a világ rendezetlenségét, az élet értelmét és az emberi megismerés lehetőségeit tagadó világlátás. Egzisztencialista filozófia hatása. Passzív szereplők à antidráma (hiányzik a tettekben megnyilvánuló célratörő akarat)
- Godot-ra várva (1952): megrekedt idő, metaforikus tér, nincs cél, nincs eredmény, várakozás, szereplők Vladimir és Estragon, Pozzó és Lucky (komplementerek)
- Federico García Lorca (1898-1936): Bernarda Alba háza