Kedves Érettségizők!

Azért hoztam létre a blogot, hogy segítséget nyújtsak Nektek a felkészülésben az emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgára. Kérdéseiteket megoszthatjátok velem és a többiekkel a  Vendégkönyvben .

Előre is sok sikert kívánok Nektek az érettségihez, és nagyon sok kitartást az azt megelőző időszakhoz!

 

Üdvözlettel: Cs.

 

Megjelent az "EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI 2013 - KIDOLGOZOTT SZÓBELI TÉTELEK - MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM" című könyv.

Kedves Mindenki, nagyon sok kérdés érkezett már hozzám, hogy vajon elég-e csak a könyvből megtanulni a tételeket. Azt tudom erről mondani, hogy a nyelvtan része több, mint valószínű, hogy bármelyik tételhez elég lesz. Az irodalomról pedig azt tudom mondani, hogy nekem, aznap, annál a vizsgabizottságnál, (csillagok állásánál, Hold, Nap állásánál, stb..:)), ahhoz a tételhez elég volt elmondanom a kék könyves tételt, amit kiegészítettem jó sok olvasmányélménnyel, idézetekkel. Én nem dolgoztam ki külön hozzá tételeket, ezt a könyvet olvastam éjjel-nappal (valahogy csak összejött a maxpontos szóbeli), de ha felmerül bennetek a kétely mégis, hogy nem lesz elég, saját megnyugtatásotokra inkább olvassatok még hozzá anyagot. Sok sikert mindenkinek a szóbelikhez!

https://www.lira.hu/hu/konyv/tankonyv/emelt-szintu-erettsegi-2013-kidolgozott-szobeli-tetelek-magyar-nyelv-es-irodalom

 

U.i.: Engem 85%-os magyar emelttel (100%-os szóbelivel) és 462 ponttal csont nélkül felvettek az általam elsőként megjelölt helyre (SZTE). 

 

Miből is áll ez a bizonyos érettségi? Aki végignézte az eddigi évek feladatsorait, az biztosan észrevette a szabályszerűséget és hasonlóságokat a feladatokban. Az első részre 40 pontot lehet kapni, ez egy ún. nyelvi-műveltségi feladatsor. Kapunk egy szöveget/verset/novellát/stb. egy ismert vagy kevésbé ismert alkotótól, majd ehhez a szöveghez tesznek fel kérdéseket. Ezek a kérdések lehetnek a szövegben szereplő pl. költőkkel és műveikkel kapcsolatosak (ld. 2012-es érettségi), vagy arra irányulnak, hogy megértettük-e a szöveget. Konkrét nyelvtani feladatokat is itt kaphatunk, pl. elemezni kell egy mondatot, vagy szavak szófaját kell megállapítani. Ami mindig szerepel: verselés (időmértékes/ütemhangsúlyos) megállapítása, ritmizálása. Akinek nincs szerencséje, az versfelismerést is kaphat. Ha azt említett szöveg történetesen egy ismert alkotó verse (ld. 2011okt. Berzsenyi Dániel - Magyarokhoz) akkor a kérdések nagyrésze a mű elemzésére irányul, és a művel kapcsolatban felmerülő problémák megoldására. Zárójelben megjegyezve szerény véleményem szerint az első lehetőséggel jobban jár az ember ;) 

Az írásbeli második része a szövegalkotás, mely 3 további részre oszlik: egy mű értelmezése (a lapon szereplő irodalmi művet kell elemezni, ez lehet összehasonlító elemzés is), reflektálás egy jelenségre (néhány sorban megfogalmaznak valamilyen irodalommal kapcsolatos jelenséget, nekünk meg érvelésszerű szöveget kell írni ahhoz kapcsolódva), gyakorlati írásbeliség (levélírás, köszöntő írása, panasz, stb.). Ezek kb. 20-25 pontot érnek külön-külön.

 

Megj.: Sajnos csak most vettem észre, hogy a nyilakat nem rakja ki, csak egy "à" karakterrel helyettesítette őket. A kellemetlenségért elnézéseteket kérem, ez azért van, mert nem itt szerkesztem a szövegeket, hanem a gépemről Word-ből másolom ki. Igyekszem kijavítani, de egyelőre így kell őket hagynom.

Antikvitás

Általános összefoglaló az antikvitásról

2012.05.16 17:47
  AZ ANTIK GÖRÖG IRODALOM   Történelmi, szellemi, művészeti környezet Az antikvitás - ókori görög és római művelődés, tudomány, művészet - ókori Kelet hagyományainak átformálása, kiteljesítése - ie. VIII. sz. - ie. I. sz. ókori görög - Róma alapítása (ie. 753) –...

Biblia

Általános összefoglaló a Bibliáról

2012.05.16 17:53
  A BIBLIA   - európai kultúra: görög-római + zsidó-keresztény - európai kultúra létértelmezési kerete, viszonyrendszer - gr. biblosz ’könyvek’ à A könyv - világ teremtése à harag napja (apokalipszis) à linearitás   -...

Középkor

Általános összefoglaló a középkorról

2012.05.16 17:54
  Elnevezése - XIV-XV. sz. reneszánsz - lat. media aetas ’közbeeső kor’ antikvitás és reneszánsz közötti kor leértékelő megjelölése - középkor: barbár, sötét, később: XIX. sz. átértékelés   Történelmi környezet . VI-X. sz. döntő változások Európában, kereszténység...

Szent Ágoston és a szerzetesrendek

2012.05.16 17:55
  Szent Ágoston (354-430)   1.       Élete - született: 354, numidiai Thagaste (Afrika) - patrisztika korának kiemelkedő személyisége - retorikai tanulmányok: Karthágó - római ifjak kicsapongó élete, antik irodalom megismerése, Cicero...

Himnuszköltészet és Assisi Szent Ferenc

2012.05.16 17:59
  Himnuszköltészet   - ókori latin + korai keresztény egyház + Biblia + pogány népek à himnuszok - névtelenség, jelöletlen szerzőség: közösség nevében, eredetiség nem fontos, de: nagyra becsült szerzők nevei fennmaradtak - korai himnuszköltészet: Megváltó, Szentháromság,...

Jacopone da Todi

2012.05.17 10:20
  Jacopone da Todi (1230-1306)   1.       Élete - 1230, olasz nemesi család, olaszul és latinul alkot - Bologna: jogi doktorátus, jegyző és ügyvéd (világi értelmiség) - felesége meghal (színházi nézőtéri baleset) - hatására: vagyonát...

Nyelvemlékeink

2012.05.17 10:22
  Ómagyar Mária-siralom   - magyar költészet legelső lírai szövegemléke - Louveni kódexben - szerzője nem ismert - magyar nyelvű lapszéli jegyzetek à kb. XIII. sz. utolsó negyedében kel., domonkos rendi kultúra - lehet: latinul nem tudó veszprémvölgyi apácáknak lelki...

Lovagi epika és líra, vágánsköltészet

2012.05.17 10:23
  Lovagi epika és líra   - XI. sz. utolsó harmada: középkori kolostori kultúra kpontjai mellett: uralkodói udvaros, főúri kastélyok - kereszténység rendjébe, de világiasabb jelleg (evilági élet) - udvari kultúra művelői: elsősorban lovagok (király vagy hűbérúr szolgálatába...

Dante

2012.05.17 10:24
  1.      Élete - szül.: 1265 Firenze, régi nemesi eredetű család - közvetlen ősei: céhpolgárok - eredeti neve: Durante - alsóbb egyházi iskolát (trivium, quadrivium), Bolognában jogot hallgatott - 9 évesen meglátja: Beatrice Portinárit, egész életében...

Villon

2012.05.17 10:25
  1.      Élete - szül.: 1431, Párizs, százéves háború végén, Jeanne d’Arc megégetésének évében - eredeti neve: Francois de Montcorbier vagy Francois des Loges - árva à nagybátyja: Giullaume de Villon nevelte - 1443: Sorbonne, 1452: magisteri cím - hosszú...

Reneszánsz

Általános összefoglaló a reneszánszról

2012.05.17 10:28
  - antikvitás à középkor à reneszánsz (XIV-XVI. sz.) - szintézist teremt az antikvitás és kereszténység között - az antik értékeket, filozófiát, esztétikát újítja fel, de belehelyezi azt egy folytonossággal a keresztény gondolkodásba - középkor          ...

Petrarca

2012.10.17 22:57
  Francesco Petrarca (1204-1374)   1.      Élete - 1204: Arezzo, fehér guelf családból - humanista tudós, itáliai reneszánsz első jelentős költője - ed. neve: Petracco, apját pártharcok miatt száműzték Firenzéből - 1327: avignoni Szent...

Boccaccio

2012.10.17 23:00
  Giovanni Boccaccio (1313-1375)   1.      Élete - szül.: 1313, törvénytelen gyermek, Párizs/Firenze/Certaldo? - Petrarca jó barátja, Dante életrajza, Tacitus műveinek felfedezése - Pasolini: 1971 erotikus trilógia (Chaucer Canterbury mesék,...

Humanizmus és reformáció Magyarországon

2012.10.17 23:01
  A humanizmus és a reformáció Magyarországon   - XV. sz.: új szellemiség nyomai - Hunyadi Mátyás 1458-1490: Itália után Mo.-n elsőként a reneszánsz és humanizmus - Vitéz János nagyváradi püspök, Aragóniai Beatrix (Nápolyból) - budai, visegrádi palota: ren. részekkel...

Az angol reneszánsz dramaturgia és színház

2012.11.01 09:37
  Az angol reneszánsz dramaturgia és színház   - I. Erzsébet uralkodása (1558-1603): angol kultúra virágkora = angol reneszánsz - erőteljes gazdasági fejlődés, Eu. erős monarchiája - VIII. Henrik: Rómával és katolicizmussal szakít à egyház feje király (anglikán) - 1558:...

Miguel Cervantes Saavedra (1547-1616)

2012.11.01 09:38
    1.       Élete - szül.: 1547, költő, író, drámaíró - 22 éves: Itália - 1570: spanyol hadsereg, lepantói csata, bal karja lebénul - 1575: visszaindul Spanyolországba, kalóztámadás à Algéria: rabszolga - 1580: váltságdíj, Madrid à Sevilla...

Barokk

Általános összefoglaló a barokkról

2012.11.01 09:41
  A BAROKK A barokk irodalmának történelmi, szellemi, művészeti környezete   - előzménye: reneszánsz, manierizmus - reneszánsz: szépség – harmónia (antik) à objektív - barokk: szépség keresése új arányokban à szubjektív szépség fogalom - El Greco, Bnieghel, Dürer,...

Pázmány Péter (1570-1637)

2012.11.01 09:42
  1.       Élete - szül.: 1570 Nagyvárad, ősi nemesi családban - 13 éves koráig református à mostohaanya hatása: katolikus - 1583-tól: Kolozsvár, Krakkó, Bécs, Róma à Graz, tanári pálya - magyar ellenreformáció vezető személyisége - 1616: esztergomi...

Zrínyi Miklós (1620-1664)

2012.11.01 09:43
  1.       Élete - szül.: 1620 a horvátországi Ozalyban vagy Csáktornyán a Muraközben - édesanyja, Széchy Magdolna korán meghalt - 1621: Zrínyi Péter: (lánya: Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc anyja) Szigeti veszedelem horvát fordítója à kivégezték 1671,...

Mikes Kelemen (1690-1761)

2012.11.01 09:43
  1.       Élete - szül.: 1690, Erdély, Zágon, református köznemesi család (apa meghalt, anya újra férjhez ment, család katolikus hitre tért át) - kolozsvári jezsuita kollégium - 17 éves korától: II. Rákóczi Ferenc szolgálatában - szabadságharc bukása...

Népszerű világi költészet a XVII-XVIII. században

2012.11.01 09:44
  - magyar világi költészet egy sajátos ága: névtelen szerzőségű énekversek - kuruc mozgalmak, Thököly-felkelés, Rákóczi-szabadságharc, bujdosás - katonadalok, udvarló énekek, csúfolódók, feddő énekek - alacsonyabb műveltségű közönség igényeit szolgálták - kéziratos daloskönyvekben...

A francia klasszicizmus - a francia klasszicista dráma

Általános bevezető

2012.12.04 19:04
  - klasszikus, klasszicizmus: (lat. classis ‘osztály’) római polgárok vagyoni census alapján történő besorolása, leggazdagabb polgárok: „classici” - II. sz. átvitt értelemben: régi jó szónokok és költőkre hivatkozás „első osztályú”, „követésre érdemes” - ma: világirodalom, illetve a...

Moliére

2012.12.04 19:05
  Moliére (1622-1673)   1.       Élete - szül.: 1662, Párizs, jómódú polgári családban, ed. neve Jean-Baptiste Poquelin - apja: kárpitos, királyi udvar szállítója - párizsi jezsuita kollégium: színjátszás egyik központja Fr.o.-ban - 1640: jogi...

Felvilágosodás

Történelmi, szellemi, művészeti környezet

2012.12.04 19:05
  Történelmi környezet - angol polgári forradalomtól a francia polgári forradalomig - újkori tudomány és filozófia eszméi teljesen áthatják a civil életet és az irodalmat - „modernitás” megszületése: korszakváltás egész Európában XVIII. sz. - emberi és polgári jogok tana à szabad,...

Angol felvilágosodás

2012.12.04 19:06
  Daniel Defoe (1660-1731)   1.       Élete - szül.: 1660, London, apja gyertyaöntő és mészáros - puritán felekezetben az angol forradalom alattà üldözöttek - kereskedelmi vállalkozásai csődbe mentekà börtön - tory-párti miniszterek titkos...

Francia felvilágosodás

2012.12.04 19:07
  Rousseau (1712-1770)   - Értekezés a tudományoktól és művészetekről (1750): az ember erkölcseinek nem használt  tudomány és művészetek fejlődése à ember természetben erkölcsileg tiszta, a természetes állapot a helyes - Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség...

Német felvilágosodás

2012.12.04 19:07
  Sturm und Drang - alapító: Herder, kpont: Strasbourg, 1770-1775/80 - fiatal lázadó polgárság: fiatal értelmiségi csoport - ember képes mindenre, a világ jobbítható - Diderot zsenielméletének továbbvitele à világnézetté teljesíti - szenvedélyes és ösztönös élet teljessége -...

A magyar felvilágosodás

Történelmi, szellemi, művészeti környezet

2012.12.04 19:08
  - történelmi háttér: Magyarország a Habsburg Birodalom része, elmaradott - a felvilágosodás eszméi: közép –és főnemesség tagjai között à elvilágiasodás   - irányzatai: felvilágosult abszolutizmus (Mária Terézia) - felvilágosult rendi mozgalom kialakulása - testőrírók:...

Bessenyei György

2012.12.04 19:09
    Bessenyei György (1747-1811)   1.       Élete - szül.: 1747, a nyírségi Bercelben, protestáns birtokos nemesi család - Mária Terézia testőríróihoz tartozik - 1770-ben kezdett írni à 1772-től kiadja őket - 1780: Mária Terézia udvari...

Batsányi János

2012.12.04 19:09
  Batsányi János (1763-1845)   1.       Élete - szül.: 1763, Tapolca, kispolgári család - Pesten joghallgató - szabadkőműves: egyetemes humanizmust, és ember testvériséget hirdető, etikai jellegű, misztikus, titkosan működő...

Kazinczy Ferenc

2012.12.04 19:10
  Kazinczy Ferenc (1759-1831)   1.       Élete - szül.: 1759, Érsemjénben, ősei a Rákóczi-családot szolgálva felemelkedtek gazdag középbirtokosokká - sárospataki kollégium, Kassán joggyakorlat - 1784: szabadkőmüves lett - baráti kapcsolat...

Kármán József

2012.12.04 19:10
  Kármán József (1768-1795)   1.       Élete - szül.: 1768, Losonc, apja református lelkész és író - 1788-tól Bécsben jogot hallgat - Pozsonyban vizsgázik, Pestre költözik, szabadkőműves lesz - első magyar színtársulat szervezése,...

Csokonai Vitéz Mihály

2012.12.04 19:10
  Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)   1.       Élete - szül.: 1773, Debrecen, protestáns szellemiségű, erős cívis (mezővárosi polgár) öntudatú családból - 1780-tól: debreceni kollégium, első vers –és prózakísérletek - 1788: főiskolai stúdium,...

Berzsenyi Dániel

2012.12.04 19:11
  Berzsenyi Dániel (1776-1836)   1.       Élete - szül.: 1776, Vas megyei Hetyén, régi középbirtokosi családból - 13 éves koráig nem járt iskolába (apa: előbb fizikailag nevelődjön) - 1788 őszén: soproni evangélikus líceum, kisebb...

Romantika

A romantika irodalmának történelmi, szellemi, művészeti környezete

2012.12.04 19:14
  - elnevezése:    (fr. román ’regény’) mn. romanesque XVII. sz. kalandos, regényes...

A magyar romantika irodalmának történelmi, szellemi, művészeti környezete

2012.12.04 19:14
  - 1820-as évek vége: nyelvújítás lezárul - reformtörekvések: polgári átalakulás gazdasági, jogi, társadalmi kérdései - Magyarország a Habsburg Birodalom része à reformok birodalmi érdekek ellen à nemzeti tartalom fölerősödve jelentkezett - „Jelszavaink valának haza és haladás”...

A modern magyar színjátszás kezdetei

2012.12.04 19:15
  - XVII-XVIII. sz. katolikus-protestánc drámák (latin) - először: latin à magyar - német vándorszínészkedés - kpont: főúri kastélyok (rendeléssel, saját szórakoztatás) - első állandó pesti színpad: 1719-45 (piaristák) - 1770-es évek: német városainkban német színjátszás kialakul...

Katona József: Bánk bán

2012.12.04 19:15
  1.       Történelmi téma, irodalmi vándormotívum - nemzeti drámánk: a mű a magyar kultúrában többet jelent önmagánál, értelmezésben a nemzeti vonatkozásokra helyeződik a hangsúly - téma: 1213, II. András felesége ellen elkövetett királynégyilkosság -...

Kölcsey Ferenc

2012.12.04 19:15
  Kölcsey Ferenc (1790-1838)   1.       Élete - szül.: 1790, Sződemeter, ősi nemesi család - korán árva, kisgyermekként himlő következtében bal szemére megvakul - debreceni kollégiumban tanul - levelezés Kazinczy Ferenccel, elküldte neki...

Vörösmarty Mihály

2012.12.04 19:16
  Vörösmarty Mihály (1800-1855)   1.       Élete - szül.: 1800, Pusztanyék (Fejér megye), elszegényedett köznemesi család - Pest: jog - munka (apja halála után): Perczel fiúkat tanítja, beleszeret nővérükbe, Etelkába - 1825: Zalán futása à...

Petőfi Sándor

2012.12.04 19:17
  1.       Élete - szül.: 1823, Kiskőrös - apja: Petrovics István kocsma –és mészárszékbérlő - anyja: Hrúz Mária - 1824: Kiskunfélegyháza (ezt nevezte szülőföldjének) - tanulmányok: 1828-tól Kecskemét, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód (első fennmaradt...

Arany János

2012.12.04 19:17
  Arany János (1817-1882)   1.       Élete - szül.: 1817, Nagyszalonta, elszegényedett hajdúcsalád kései gyermekeként - apja: Arany György, anyja: Megyeri Sára - 1823-32: elemi iskola, algimnázium Nagyszalontán - 1833: debreceni református...

A magyar regény kezdetei

2012.12.04 19:18
  - első hazai regény: Dugonics András – Etelka (1788) - német és francia fordítások, átírások - Kármán József: eredetiség hangsúlyozása – Fanni hagyományai - Fáy András – Bélteky-ház: családregény - Jósika Miklós – Abafi (1836): első magyar történelmi regény - Jókai Mór -...

Klasszikus modernség

A klasszikus modernség irodalmának történelmi, szellemi, művészeti környezete

2012.12.22 00:47
  Elnevezése - modern (latàfr. ’korszerű, mai, korunkbeli’) - gyakran: régebbi és jelen lévő művészet szembeállítása - XIX. sz. második felétől napjainkig tartó időszak - tehát: mai olvasónak az utóbbi másfél század számít korszerűnek, a legújabb ízlés szerint valónak, tehát...

A modernség fordulata az epikában

2012.12.22 00:48
  A regény - antikvitás óta ismert, de sokáig nem tartozott a szépirodalomhoz - ókor: homéroszi mítoszok mintájára - nincsenek rögzített műfaji szabályok à rugalmasság az emberi élet változásaihoz - XVIII. sz. Anglia: népszerűsödés, széles olvasói réteg - cél: szórakoztatás,...

Realizmus a XIX. századi francia regényben

2012.12.22 00:48
  Honoré de Balzac (1799-1850) – Goriot apó   - művei: A szamárbőr 1831                    Az ismeretlen remekmű...

Az orosz epika a XIX. század második felében

2012.12.22 00:49
  Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1808-1852) – A köpönyeg   - művei: Az őrült naplója 1835 - elbeszélés                    Az orr 1836 -...

Az előmodernség magyar epikája

2012.12.22 00:49
  Mikszáth Kálmán (1847-1910)   1.       Élete - szül.: 1847, Nógrád megye, Szklabonya, iparos gazdálkodó családban - 1869: győri jogakadémia, pesti jogi kar, de diplomát nem szerzett - 1870-es évek: Balassagyarmat, Mauks Mátyás nógrádi...

A modern dráma kialakulása

2012.12.22 00:50
  Változó világ, változó értékrend - egységes világkép felbomlása - kpontban értékek ütköztetése à dráma érzékenyen reagál - értékek, erkölcsi normák a klasszikus drámában magától értetődőek, közösség minden tagja azonos módon ítélte meg   Társadalmi szerepek -...

A klasszikus modernség költészete

2012.12.22 00:51
  A modernség gazdasági-társadalmi környezete - modern ipari társadalom: termelés megszervezett formában - tőke és munka világa - ember által alkotott „Második Természet” à szimbolikus megtestesítő: gép, automobil, repülő, elektronikus gépek - polgári társadalom, modellje az USA...

A Nyugat (1908-1941)

2012.12.22 00:52
  A Nyugat - szimbolikusan: a modernség áttörése a magyar irodalomba - első szám: 1908. január 1. (de már 1907 karácsonykor megjelent) - címlap: Beck Ö. Fülöp – Mikes-plakett (folyóirat emblémája) - főszerkesztő: 1929-ig Ignotus (Veigelsberg Hugó) folyóirat bejelentkező cikkének...

A klasszikus modernség a magyar irodalomban

2012.12.22 00:52
  Történelmi háttér - dualizmus kora, 1890-ig nyugalom, 1890-től problémák - gyakori kormányválságok - szoros egymásra utaltság: osztrákok-magyarok - Budapest világváros, Országház + több híres középület - közoktatási intézményrendszer kiépülése   Új irodalmi...

Az előmodernség magyar költészete

2012.12.22 00:52
  Vajda János (1827-1897)   - életének fontosabb momentumai: 1847-től tisztviselő Pesten, Pilvax asztaltársaság tagja - 1848. márc. 15.: események egyik vezéralakja, honvéd, hadnagy à bujdosás - Gina-versek ihletője: Kratochwill Zsuzsanna (Georgina) - 1880: <3 Bartos...
1 | 2 >>

Avantgárd

Az avantgárd irodalma

2012.12.24 23:43
  - ed. kifejezés: fr., felderítő előőrs - mindenfajta hagyománnyal való szakítás - irányzatai: kubizmus, futurizmus, expresszionizmus, dadaizmus, szürrealizmus, konstruktivizmus - lezárul: második világháború   Kubizmus - elnevezés: lat. cubus ’kocka’ - kiindulás:...

Kassák Lajos

2012.12.24 23:44
  1.      Élete - szül.: 1887, Érsekújvár, gyógyszertári laboráns apa, mosónő anya - gimnáziumot abbahagyja, szakmát szerez à munka Győrött - 1904-től: Budapest, vasmunkás, szakszervezeti harcok, munkásegyletek - <3 Simon Jolán - 1909: gyalog Párizsba...

A modern és a későmodern világirodalom

A XX. sz. irodalmának történelmi, szellemi, művészeti környezete

2012.12.24 23:45
  1.     A korszak történelmi csomópontjai A boldog békeidők és az első világháború - felszín: boldog békeidők - mélyben: világ hatalmi átrendeződésének jelei à első világháború - ellentétek elmélyítése   Multipoláris világ, diktatúrák és...

A későmodernség költészete

2012.12.24 23:46
  A modern líra Szempontok A későmodern líra Lemond az átfogó világértelmezésről, még hisz a világ ésszerű vagy intuitív megismerhetőségében. Fejlődés –és egészelvűség A...

A modern és későmodern széppróza

2013.01.20 11:19
    A XIX. századi regény Szempontok A klasszikus modern és a későmodern regény A világot közvetlenül megragadhatónak tartja, a maga teljességében kívánja ábrázolni. A realista regény poétikája szerint például a regény „vándorló...

A modern és későmodern dráma

2013.01.20 11:21
  - a modern dráma: a XIX. sz. utolsó harmadában és a XX. sz. elején jelentkezett az irodalomban. A drámai műnem átalakulása már a romantikában megkezdődött. A romantika a művészi megismerés kitüntetett helyére emelte a történetfilozófiai és a létfilozófiai kérdéseket, melyek tartalmai drámai...

A modern és a későmodern magyar irodalom

A XX. századi magyar irodalom történelmi, szellemi, művészeti környezete

2013.01.20 11:22
  1.     A korszak történelmi csomópontjai Trianon - Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása - történelmi Magyarország felbomlása - gazdasági recesszió   A Horthy-korszak - két világháború közötti időszak - feudális és kapitalista vonások párhuzamosan - korlátozott...

A korszak magyar költészete

2013.01.20 11:23
  - magyar irodalom vezető műneme: líra - 20-as, 30-as évek: későmodernség (Szabó Lőrinc, József Attila) - esztétizáló, szimbolista irány tovább él - újnépies költészet (Illyés Gyula, József Attila) - újklasszicizmus (fontos érték a hagyomány) - második világháború után: 30-as évek...

Szabó Lőrinc (1900-1957)

2013.01.20 11:24
  Helye a kánonban - későmodern irodalom egyik legjelentősebb költője József Attila mellett - világkép széttöredezettsége, igazságok sokfélesége, értékek elbizonytalanodása - szubjektum elmagányosodása, önértelmezés kísérleteinek problematikussága - világirodalom: T.S. Eliot, Ezra Pound,...

József Attila (1905-1937)

2013.01.20 11:25
    1.       Élete - szül. 1905, József Áron – Pőcze Borbála - 1908: legenda szerint Amerikába, valójában Románia, új család alapítása - anya: mosásból próbálta eltartani gyermekeit - 1910: Országos Gyermekvédő Liga à Attila és Etus Öcsödre kerül - 1919:...

Radnóti Miklós (1909-1944)

2013.01.20 11:25
  1.       Élete - szül. 1909, Budapest, ed. neve Glatter, Radnóti apai szülőhely alapján - születése édesanyja és ikertestvére életébe került - 1935: <3 Gyarmati Fanni - 1940: munkaszolgálat - 1941: megkeresztelkedett - 1943: újabb munkaszolgálat - 1944:...

Weöres Sándor (1913-1989)

2013.01.20 11:26
  Helye a kánonban - 1930-as évek második felétől eltér a két vh. között kibontakozó lírai életművek alakulásrendjéből - lírai személytelenség: próteuszi (alakváltó) költészet à megjelenő beszédformák sokféleségét, lírai nézőpontok változtathatóságát jelöli - személyiséghatárok elmozdítása nem...

Pilinszky János (1921-1981)

2013.01.20 11:26
  Indulása - első versei: 1938-tól Ezüstkor, Magyar Csillag, Válasz, Vigilia folyóiratokban - egzisztencialista filozófia hatása (Karl Jaspers, Martin Heidegger) - hatás: kései József Attila, Babits (de: világ széttöredezettsége mellett a versben megteremthető egész kezdettől fogva hiányzik) -...

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

2013.01.20 11:27
  Helye a kánonban - második világháború utáni későmodern líra egyik legjelentősebb életműve - tárgyiasabb líranyelv (Pilinszky), személyességet háttérbe szorító irány - kései Babits és József Attila költészetéhez kapcsolódva bontakozik ki - meghatározó hatást gyakorol: 70-es évek új...

Nagy László (1925-1978)

2013.01.20 11:27
  Helye a kánonban - modernséget lezáró lírakorszak egyik legjelentősebb alkotója - esztétikai alkotás: használati érték, társadalomformáló szerep - személyes lírai alany - líranyelv: ember és világ disszonanciákból építkező teljességére törekszik - bartóki eszmény poétikai változata - elemi...

Márai Sándor (1900-1989) – Halotti beszéd

2013.01.20 11:28
  Megszakadt hagyomány, elvesző önazonosság - 1952 - emigráns létből következő hazátlanság –és kivetettségérzés költői vallomása - címe, kezdő és záró két sora: ed. Halotti beszédhez utalja a szöveget + Kosztolányi - kivándorlók: megszakítottság, pusztulásra ítéltség - nemzeti hovatartozás...
1 | 2 | 3 >>

Betekintés a posztmodern irodalomba

Betekintés a posztmodern irodalomba

2013.02.02 10:07
  - def.: az 1970-es évektől jelentkező, látás –és gondolkodásmódjában új korszakot nyitó posztmodern elsősorban a modernségtől való elhatárolódásában határozza meg önmagát. A kifejezés jelentése a modernség utáni állapotra utal. Egészelvű gondolkodás, modern európai személyiségfelfogás,...