A modern és későmodern széppróza

A XIX. századi regény

Szempontok

A klasszikus modern és a későmodern regény

A világot közvetlenül megragadhatónak tartja, a maga teljességében kívánja ábrázolni. A realista regény poétikája szerint például a regény „vándorló tükör”.

Regényvilág

Elutasítja a világ teljességében való megjelenítésének, közvetlen megragadhatóságának lehetőségét. Lemond a valóságábrázolás igényéről, a mű egyre inkább szövegvilágként létezik.

A tér – legyen az valószerű vagy fiktív – meghatározóan a cselekmény színtere.

Tér

A külső terek metaforikus jelentéssel bírnak, és meghatározóan a belső tér, a tudatműködés mint az emlékezés, értelmezés, tapasztalás tere.

A regényvilág történései időben jelöltek, a külső (objektív) idő szerint mérhetőek és érzékelhetőek. Elbeszéléstechnikai szempontból meghatározó a folyamatos (lineáris) történetmondás, esetleg az in medias res és a visszatekintés (retrospekció).

Idő

Mint téma központi szerepet kap az idő belső, tudattól függő érzékelése. Mint elbeszéléstechnikai kérdés fontossá válik az idő megjelenítésének problémája, az idősémák felbontása, az idősíkok egyidejű jelenléte, illetve a töredékes, kihagyásos időszerkezet.

Az elbeszélő jellemzően mindent tud hőseiről, uralja a regényvilágot, megszólítja az olvasót. Nézőpontja meghatározó, többnyire egyfajta igazságot juttat érvényre.

Elbeszélői szerepkör

Lefokozódik, mindenhatósága megszűnik. A regényvilág egyik alkotóelemeként nézőpontja nem közvetít egyetlen igazságot.

Nem jellemző.

Önreflexivitás

A széppróza intellektualizálódik, közelít az esszéhez, a műalkotásjelleget hangsúlyozandó gyakori magának az elbeszélés műveletének (regényírás) a megjelenítése.

Meghatározóan metonimikus.

Elbeszélésmód

A metonimikus mellett vagy helyett megjelenik a metaforikus elbeszélésmód.

Többnyire az elbeszélő nézőpontja az uralkodó.

Nézőpont

A szereplők magánbeszédében, monológjaiban megjelenő belső nézőpontnak kitüntetett szerepe van. Jellemzően több nézőpont érvényesül, és gyakori a nézőpontváltás.

Természethű személyiségek, egyénített vagy tipikus tulajdonságokkal rendelkező hús-vér jellemek.

Jellemek

Kevésbé életszerű alakok, lét –és tudatproblémákat megjelenítő, gyakran allegorikus figurák (képmások).

Általában zárt, a zárlatok elvarrják a cselekményszálakat.

Szerkezet

Nyitottabb, a zárlatok nem varrnak el minden cselekményszálat.

Nagyjából egységes, „közös érzék” mentén lehetséges.

Befogadás/jelentésteremtés

Az olvasóra nagyobb szerep hárul, a jelentésteremtés a művel folytatott intenzív párbeszéd eredménye. Megjelenik az olvasat részlegességének és viszonylagosságának tapasztalata.