Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)
Helye a kánonban
- második világháború utáni későmodern líra egyik legjelentősebb életműve
- tárgyiasabb líranyelv (Pilinszky), személyességet háttérbe szorító irány
- kései Babits és József Attila költészetéhez kapcsolódva bontakozik ki
- meghatározó hatást gyakorol: 70-es évek új költőnemzedékére
- 1946: férjével, Lengyel Balázzsal megalapítja az Újhold c. folyóiratot (1948-ban betiltják)
- 1986-tól haláláig Lengyel Balázzsal az Újhold-Évkönyvet szerkesztette
Költészetének jellemzői
- modern, descartes-i racionalizmus: van olyan valóság, amelyről az emberi értelemmel objektív tudás szerezhető
- költészet = módszeresen kérdező és kételkedő tudásvágy
- pontos nyelvhasználat
- vers = művészi alakításként, a nyelvvel való küzdelemben válik a világ nehezen kiismerhető valóságával szemben esztétikai rendezettségű szöveggé „ne mondd soha a mondhatatlant, mondd a nehezen mondhatót”
- líranyelv: csend, hiány, kihagyásokból fakadó sűrítettség
- jelhasználat: jel gyakran csak önmagára vonatkozik (nem a versben kívüli valóságra)
- hermetizmus: (gör-lat. ’zárt, hozzáférhetetlen, titkos, bűvös / tan, tanítás’) XX. sz. költői irányzat. Nevét az ókori (nagyrészt egyiptomi) a világmindenség teremtésével, az istenek világával, emberi lélekkel, asztrológiával, mágiával foglalkozó iratokról kapta (hermetikus irodalom). A későbbi századokban a spekulatív, misztikus irányzatokhoz kapcsolódó műveket nevezték hermetikusnak. A XX. sz.-ban a széles kzönség számára nehezen érthető, titokzatos költészetet jelöli. A jermetizmus a szubjektum megalkotását a nyelvre bízza. Alkotó cselekvésre készteti a befogadót, melyben az olvasás tulajdonképpen „újraírás”. Baudelaire, Mallarmé, Rimbaud, Paul Valéry.
A korai pályaszakasz
- művei meglehetős időbeli távolsággal, hosszú érlelési folyamatokat követően jelennek meg
- 1946: Kettős világban
- egyfajta vallomásos jelleg őrzése
- klasszikus modernség személyiségfelfogásától való távolodás
- fontos szerep: történelmi tudat, erkölcsiség, gondolatiság, szenvedély
- „én” – „nem én” – önismeret – világismeret
- személyes lét tudása, világ létezésének bizonyossága à kapcsolat: érzékelés, viszonyulás, figyelem, tanulás, megismerés teremti meg
- kétséges: megjelenő világban a rejtőzködő igazságok megismerhetősége (személyiség elbizonytalanodása miatt)
Személytelen tárgyiasság
- 1957: Szárazvillám c. kötet második ciklusa – új költői korszak kezdete
- költészet kettős vonatkozásai megmaradnak
- elvész a tudati és metafizikai bizonyosság
- lírai én helyett: személytelen tárgyiasság, objektív líra
- költészeti stílus: névszói (nominális), fontos szerepet kap az ismétlés (szó szerinti, szerkezeti)
- retardáció à feszültség
A pálya csúcsa
- 1967: Napforduló – tárgyak kitüntetett szerepe
- a „között” állapota: anyagi és szellemi metszéspontban jön létre (Között, A tárgyak)
- Ekhnáton-ciklus: költészetének csúcsteljesítménye
- 1969: Lovak és angyalok (gyűjteményes kötet)
- 1981: Között
- ismeretelméleti felvetések: nyelv
- az én nem választható el a nyelvtől, a versbeli szövegvilág nyelvi-poétikai viszonyai által meghatározott à szubjektivitással való teljes szakítás
Esszék, műfordítások, mesék
- 1975: 64 hattyú (esszékötet)
- 1982: Metszetek (könyv)
- 1984: A hegyi költő (esszémonográfia)
- 1988: A szőke bikkfák (rádióban elhangzott verselemzéseinek gyűjteménye)
- 1995: A tünékeny alma (Lengyel Balázzsal közös kötetben közreadott verselemzések)
- 1964: Vándorévek (műfordítások) drámafordításai pl. Corneille, Racine, Moliére, Brecht
- 1962: Aranyecset, 1978: Bors néni könyve (gyermekirodalom)
Versei
- Fák (1957-67)
- A szabadsághoz (1942-46)
- A szomj (1942-46)
- Között (1962)
- Ekhnáton jegyzeteiból (1957-69) – Fáraó az i.e.XIV. sz., az egyistenhit bevezetője Egyiptomban
- Ekhnáton az égben (1957-69)
- A tárgyak (1957-69)
- A tárgy fölött (1957-69)